Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

ANYA CSAK EGY VAN

Az "Anya csak egy van" Vámos Miklós nagyregényeinek egyike, 1992-94-ből. Tizenöt év alatt harmincnyolc kiadást ért meg. Ez a harminckilencedik - az első javított - kiadás. Különös, hogy noha csak tizennyolc év telt el, mennyire megváltozott a világ. A regény születésének (és cselekményének) idején például a mobiltelefon még újdonságnak számított, kistelefonnak, zsebtelefonnak, rádiótelefonnak hívták. Ezen a szerző nem változtatott. A mániás-depressziós - mindközönségesen: félbolond - anya viszont pontosan olyan, amilyen sok-sok sorstársa napjainkban. Elviselhetetlen és mulatságos. Szerencsétlen és mázlista. Félénk és bátor. Érzelemszegény és szerelmes.####A könyv végére megértjük, mennyivel fajsúlyosabb ember ez az idős hölgy, mint hinnők. Míg az első fejezetekben sajnáljuk, az utolsókban már-már irigyeljük, bármilyen megrázó a sorsa. Meghat és megnevettet. Ha a regényt befejezve úgy érezzük, ideje fölhívnunk a saját anyánkat, jó nyomon járunk - a szerző írói nyílvesszeje célba talált.####"Nem voltam képes abbahagyni a röhögést, bökdösött pedig a Zsuzsa, bámult rám a Sári, a Julcsi, meg az egész gyásznép, az a másfél tucatnyi ember, aki eljött anya temetésére##Rávallott ez az utolsó tréfa, és persze rám, észrevehettem volna a halotti anyakönyvi kivonaton, hogy téves az évszám, anya fiatalítási célból a születési évét átjavította a személyijében, azt vették alapul, észrevehettem volna a sírkövesnél is, de én nem szoktam észrevenni azt, amit kéne, vagy csak későn, túl későn, így hát anya életéből végleg elveszett tíz év, s a veszteséget márványba vésték az örökkévalóságnak, pontosabban tíz évre, urnafülke esetén ennyi a porladási idő, jaj, nehogy elfelejtsem meghosszabbítani, ahogyan anya felejtette el apát, illetve ahogyan mindannyian elfelejtettük##Kár, hogy csak MOST kezdek rájönni, hogy alapjában véve jópofa nő lehetett az anyám##KÁR, hogy csak most kezdem IRIGYELNI, amiért annyira BÁTRAN élt, ahogyan én sose mertem##DE JÓ VOLNA ÚJRAKEZDENI##DE JÓ VOLNA, HA NEM EZ LENNE A VÉGE"

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
elfogyott

Hasonló cimű könyvek

VÁMOS MIKLÓS további könyvei