Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

Valódi Műhely

A könyv a Szegedi Lukács Kör filozófus csoport huszonöt évét monografikus formában foglalja össze, ezen kívül tanulmányok és interjúk olvashatóak benne, melyből megismerhetjük a jelentős hazai és külföldi Lukács-kutatók véleményét Lukács György életművének aktualitásáról. Indulásukkor a Szegedi Lukács Kör tagjai - mind fiatal társadalomkutatók - azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy Lukács György munkáit vizsgálják majd - és így talán sikerül belépniük a legszélesebb szakmai nyilvánosságba. Tervük sok szempontból meg is valósult, hiszen alaposan megismerték Lukács filozófusi, politikatudományi, etikai és esztétikai munkásságát, ezáltal pedig elismert szaktekintélyek lettek szakmájukon belül. "Kevés olyan tudományos műhely van hazánkban, amelyik folyamatosan reflektál /Lukács/ ellentmondásos, vitatható, de megkerülhetetlen életműv/é/re. Ezek közül is kiemelkedik a Szegedi Lukács Kör, ahol 1979 óta tudatos, szervezett és folyamatos munka folyik a lukácsi örökség szisztematikus feldolgozására és kritikai reflektálására" - írta róluk Márkus Péter 2001-ben. Voltak esztendők, amikor Lukács - aki itthon sosem lett divatos szerző, de legalább - elfogadott volt, azonban a legtöbb időt "ellenszélben" töltötték a magyar filozófus szegedi "tanítványai". A rendszerváltozás utáni hazai szellemi áramlatok legtöbbször még a fáradságot sem vették arra, hogy érdemi vitába szálljanak Lukáccsal, vagy valamelyik követőjével - vélt ideológiai elfogultsága miatt Lukácsot szinte tökéletesen diszkreditálta a hazai tudomány magát mérvadónak tekintő része. Ennek messzemenő következményei vannak. Mindezek ellenére a Szabó Tibor által vezetett és negyedszázadon át működtetett, életben tartott Szegedi Lukács Kör valódi műhely. A Kör által szervezett konferenciák, kiadott /igaz, alacsony példányszámú/ könyvek sosem voltak tehát visszhangtalanok. Találkozóikról mindig hírt adtak a napi- és hetilapok, köteteiket pedig rangos magyar és külföldi folyóiratok mutatták be. Munkájuk híre gyorsan eljutott Budapestre, az Akadémiára, a Lukács Archívumba, de az évek során kapcsolat alakult ki a környező országokban, illetve Olaszországban, Franciaországban, Ausztriában, az Egyesült Államokban, Kanadában, sőt Brazíliában és Japánban dolgozó Lukács-kutatókkal is. A világban ugyanis a baloldal, és ezen belül Lukács György korántsem olyan népszerűtlen az utóbbi években, mint itthon. Ott ugyanis előítéletek nélkül, művelten és intelligensen közelednek a jelentős filozófus értékeihez és tévedéseihez. A Kör tagjaihoz hasonlóan vallják: Lukácsot el lehet fogadni, lehet őt bírálni, de egyet nem lehet tenni: megkerülni.

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
elfogyott

Sarnyai Tibor további könyvei