Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

NÉGY SZÉL ERDÉLYBEN

Báthory István portréja nyolc éven keresztül köszöntötte a fejedelem által alapított kolozsvári főgimnázium lépcsőin felfelé igyekvő ifjú Passuthot. A fejedelem arcáról - úgy hírlett - le lehet olvasni a sors erélyeit. `Láttad-e ma Báthoryt?` - kérdezgették egymást az iskola diákjai, valójában tanáraik aznapi hangulata iránt érdeklődve. A Négy szél Erdélyben című regény tehát nemcsak a jelentőségében Báthory Gáborhoz és Bethlen Gáborhoz mérhető fejedelmet örökíti meg, hanem Passuth ifjúkorának egyik emblematikus figuráját is. Báthory kora, a XVI. század - mintegy az iskolásévekhez hasonlóan - a nagy válságok és merész kezdeményezések időszaka. Mindaz, ami egy évszázaddal később, Bethlen Gábor uralkodásának idején megvalósult, valójában már ekkor elkezdődött. Erdély viszonylagos önállóságát sem a Habsburg-ház, sem a törökök nem fenyegették, és ha rövid időre is, de megszilárdult a központi hatalom. Mindennek persze ára volt: le kellett verni a Békes-féle lázadást, meg kellett törni a rendek hatalmát, nem lehetett visszaadni a székelyeknek a János Zsigmond által elvett jogokat. Az eseményeket a szerző hiteles dokumentumok alapján, egy történész felkészültségével mondja el, mégsem száraz történelemkönyvet, hanem izgalmas regényt ír, amelyben a megelevenített alakoknak sorsa, emberi arca, önálló gondolatvilága van.

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
elfogyott

Részletek a könyvből

Ezzel elkezdődött az udvari színjáték: Alfonz beérte a lassabban haladó ünnepélyes velencei
küldöttséget, maga is vendég lévén a Köztársaság területén — megelőzte gyors kíséretével
őket, s még a határ elött oly mély alázattal köszöntötte az érkező királyt, mint ahogy ez csak
hübérúrnak kijáró tisztelgés lehet. Henrik huszonhárom éves volt, nyurga, élvvágyó, túl finom
s nyugtalan Valois, Alfonz pedig nála két évtizeddel idösebb, ravasz, sokrétű, nagy álmú,
örökösen nyugtalan, rangjára mérhetetlenül gőgös renaissance fejedelem: Alfonz leveszi
tollas kalapját, a királyjelt ad, álljon meg a hintó, ajtaja kinyílik, Alfonz fél térdre ereszkedik
a porban, s megcsókolni igyekszik a fiatalember térdét. Henrik felemeli, kényszeríti: üljön
melléje a vörös bársonytól dagadó díszhintó ülésére.
Már körülállják lovagok, velenceiek, franciák s lengyelek a királyi hintókat. San Daniele
szegény, nyomorult hegyi népe: ott bámészkodik az útszélen, míg el nem zavarjáköket a
Signoria poroszlói — miért épp ide jött el Alfonz, miért itt kellett megállíta—
262
nia a királyt, ebben a szegényes sárfészekben, mely cseppet sem vetít fényes tükörképét
Velencére — s már robog tovább a menet, melyben por, fény, ékszerek ragyogása, európai
nagy politika ösz—szeolvad, megy a menet, mintha egy burgundi faliszőnyeg vadászképe
bontakoznék ki a lagúnák köde felett.
"Omnipotens Virtus" — ezt festették rá óriás betükkel arra a diadalívre, melyet Tizialno —
Tintoretto mesterrel közösen — készített a Signoria rendelésére: ez jelentette az erényt,
melynek különösképp a koronás főket kell áthatnia, de Ferrier, a francia követ kissé túlzottnak
találta a választott jelmondatot, s azt írta az anyakirálynéhoz írt bizalmas jelentésében, hogy a
rosszmájú kandi vének a Tízek Tanácsában irigylik a fiatal király tüzes, pezsgő vérét, s a
"mindenható erény" nem más, mint gúnyos célzás arra a sok palotabotrányra, melyről híven
beszámolt Szent Márk köztársaságának krakkói követe.
Murano. Mielőtt bevonul ünnepélyesen Velencébe a volt s leendö király, egy éjre a Cappello—
palotában piheni ki a hosszú, nehéz utazást. Korán elbúcsúzott kíséretéől a holnapi nehéz nap
előtt, szokása szerint csak könnyű vacsorát evett, kevés, vizezett bort ivott. Hívei beszámoltak
arról, hogy ma egész éjjel Velence talpon van, ez próbája a holnapi nagy fogadásnak, melyben
a Serenissima már úgy tiszteli Henriket, mint francia királyt, akinek serege e pillanatban az
egyetlen biztosíték arra, hogy Velence irigyeinek koalíciója nem indít végzetesnek látszó
támadást a Köztársaság szárazföldi — s tengeri birtokai ellen. — Minden tanácsúr, nemes, polgár
s a céhek míves népe külön—külön készült a rekkenő júliusi melegben erre a különös fénnyel
kecsegtető városünnepre. Nappal a hőség miazmás gőzöket hajtott fel a csatornákból, a város
egy része ott élt a Lido közelében, végigheveredve az aranyos föveny parton. Az Arzenálban
szakértö munkások megtisztogatták a Dogé hajóját, a Bucintorót, hogy aranydísze ragyogjon
a reggeli napsütésben, amikor elindul, hogy fogadja a királyt. Ezen az éjen Velence minden
palotájában, minden műhelyében új köntösöket, gálaruhákat próbáltak a most kezcődő
sorozatos alkalmakra, az Éjszaka Urainak fegyveresei végigsöpörték a kocsmákat, lebujokat,
tömegszállásokat, s lakat
26?
alá tették egyszerűen azokat, akiket veszedelmeseknek tarthattak a Velencébe özönlő
idegenek biztonsága érdekében.
Csak épp az történt, hogy mihelyt visszavonult hálótermébe a király — Alfonso, a ferrarai
herceg kért s kapott engedélyt a sürgős kihallgatásra. Néhány percig beszéltek kettesben, majd
előkerült álarc s fekete köpeny, egy kis tapétaajtó megnyílt, egy fáklyás levilágított a
csigalépcsőre, lent az álcázott kiskapunál várt már egy címertelen gondola: Alfonso mindenkit
megelőzött ezen az estén — mint Velencében otthonos útikalauz —, ő akarta megmutatni
fejedelmi vendégének a próbaképp már fényárban úszó lagúnák királyrő városát, a
királyfogadás lázában, égö, épp világítási próbát tartó főútvonalat, a széles Canal Grande—t.
Mert a Tanács elrendelte, hogy ezen a széles víziúton három napon át kell világítani minden
házban, minden palotában minden kifelé nyíló ablakot: mindenütt, ahol végigvonul majd az
ünnepi menet, gyertyák álljanak az ablakokban, olajlámpák világítsák meg a paloták
homlokzatát, laternákat helyezzenek el a kikötöcölöpök tetejére. A part sávon mindenütt
fáklyák százai állnak készen, hogy egyszerre lobbanjanak. Ma volt, este, a főpróbája a holnapi
tündérestének: ez még maguknak a városlakóknak mulatságára, akik fekete fürtökben lepték
el hullámzó sokaságban a Canal Grandé mindkét oldalát.
— Ha drága anyám láthatná — mormolta Henrik. (Lehet—e: arra gondolt — Szent Bertalan
éjszakáján másfajta lángokat, másféle tüzijátékot nézett végig Medici Katalin a Louvre
ablakából.)
A csendes bárka a néma gondolásokkal befordult a San Giovanni Crisostomo mentén,
cikázott a lagúnák között, majd egy keskeny csúcsíves palota előtt állt meg, melynek hátsó
kapuján már két fekete köpenyes ferrarai fogadta az érkez'jket, hogy segítsenek a kiszállásnál.
— üres kézzel jöttünk látogatóba. lllik—e ez, herceg?
— Felség, jelenléte a legdrágább ajándék, ezt nem szabad elfelejtenie. De gondolja meg, hogy
ez az egyetlen este, amikor még teheti, feltűnés nélkül, amit. . . szeretne. Ezért unszoltam,
hogy szakítsa meg pihenését. Holnap bál lesz a Palotában, utána való nap az érsek ad
fogadást, majd a Tízek látja vendégül felsége—
264
det.. . De a mai éjszaka szabad, s Veronica Franco büszke és boldog, hogy kóstolót adhat a
Serenissima vendégszeretetéből: kivel
cserélne az a hölgy, akinek szerény hajlékát a kereszténység első lovagja keresi fel?
— Nel túl sok ennyi hízelgés, don Alfonso? Egyébként: fiatal—e a hölgy?
— Korban nem éri el felségedet, csak megközelíti. Bölcsességénél csak szépsége nagyobb:
egyesíti e föld legszebb hagyományait. Hivatkozzam—e Szapphóra, akinek arcvonásait az
isteni urbinói mester Imperiáról örökítette meg? S itt élt, e városban ama híres Cecília is,
Ciprus utolsó királyának fattya, aki mindhalálig oly híven szolgálta szépségével s eszével a
Respublikát. A mi Veroni—cánk méltó örököse e nagy meretrixeknek, akik a vér lüktetését
elegyítették az örök humánum édes patakjával. Miért csak lovagok kiváltsága legyen, hogy
két ölelés közt verseket szerezzenek? A mi hölgyünk madrigáljainak híre messze túljutott
Velence határain, s szonettjeinek szépsége vetekszik a legjobb udvari kölök müveivel...
leveleit már ki is nyomatták.. . persze, csak azokat, amelyeket tudósokhoz. .. költ'ikhöz írt. ..
Emellett kedves és szép s bizonyosan remeg az izgalomtól, mert reggel óta reméli, hogy még
nem üti el az óra az éjfélt, s ő fogadhatja hajlékába a francia királyt.

Passuth László további könyvei