NEMERE ISTVÁN A VÁRÚR FIA

ahogy az imént Katinka. — De ha elkapom a fickót . . .
Összeszorított öklét látva Katinka témát változtatott.
— El kell mennem Gergelyekhez. Málikának ígértem
nehány ételreceptet.
Az "ételrecept" szóra Akos önkéntelenül is megnyalta a
száját, aztán nagy karimájú kalapját lekapta és Spanyol
módra meglengette néhányszor maga előtt a levegőben.
A széles mozdulatokat szeles mosoly és egy kérdés kísérte:
— Elkíserhetem, nemes hölgy?
Katinka rögtön átvette a férfi játékstílusát. Ujjai közé
csípte lila nadrágja szárait, — mintha az régimódi hosszú
szoknya lenne, meghajolt Akos előtt, úgy válaszolt:
— Köszönöm, lovag. De nem tudom, vajon illik—e egy
magányos hölgynek elfogadnia e szíves ajánlatot?
— Csak magányos hölgynek illik elfogadnia — viszo—
nozta az udvariaskodást a várúr. Ezzel meggyőzte a "ne—
mes hölgyet".
— Várjon hát, lovagom, nehány percenet múlva keszen
leszek az útra. — És Katinka elszaladt átöltözni. Akos
szerfelett elégedetten pödörgette a bajuszát.
Csak Gergely bácsi volt otthon; Amália néninek, úgy lát—
szik; sok dolga akadhatott a kempingben, mert meg nem
jött haza. A bácsi fát vágott hátul az udvaron, csak úgy
röpködtek a hasábok es a forgácsok. Katinka bevitte a re—
cepteket a konyhába, aztán elbúcsúzott az öregtől. .
— Milyen változáson ment keresztül Gergely! — cso—
dálkozott Akos, mikor újra az utcán voltak. — Ha látta
volna tavaly meg azelőtt! Rá sem ismerne most. Pedig ak—
kor fiatalabb volt, mégis úgy mozgott, mint egy aggastyán.
Alig pislákolt benne az élet . . .
— És mi okozta ezt a nagy változást? — érdeklődött
Katinka.
— Én csak egy okát látom: A házasság . . . Azóta válto—
zott meg annyira. Azelőtt azt hitte magáról, hogy egy be—
teges, vén özvegyember. Aztán megjött Málika Argentíná—
ból, es a maga módján villámgyorsan átszervezett Gergely
körül mindent. Az öreg egész élete megváltozott. Újjászü—
letett, ha mondom! — Felemelt mutatóujjal, szigorúan pil—
lantott Katinkára, mintha az akár csak egyetlen szóval is
ellenkezett volna. Gergely most csónakázik, evez, lova—
gol, fát vág, gyalogol. Hisz látta maga is, Katinka.
— No igen, a szerelem csodákat tesz!
— Meg a késői szerelem is — bólogatott elgondolkozva
a várúr, aztán hirtelen a tanítónőre vetette tekintetét.
Tenyleg csodákat tesz?
— Hát nem látja? — mosolygott a tanítónő. Egy hosszú
percig egymás szemébe néztek, aztán Akos zavartan hüm—
mögve elfordult.
A főtéren jártak eppen, a mozi mellett. Katinka az üveg—
ablak mögé kitett fényképekre nézett, és elkapta a várúr
karját. .
— Nézze, azt az olasz filmet játsszák, amit otthon már
egyszer meg akartam nézni, de nem sikerült!
— Hát menjünk be — javasolta Akos vidáman, és rög—
tön hangot váltott. — Tisztelt kisasszony, elfogadja egy
kóbor lovag meghívását falra vetített mozgolodó képek né—
zése tárgyában?
— Hosszas fontolgatás után . . . elfogadom — felelte Ka—
tinka azonnal, és csak úgy nevetett a szeme.
Akos másnap déltájban vetődött a tehénistállo környékére:
Meghallgatta az állatgondozó brigád vezetőjének pana—
szait, aztán megnézte az elromlott takarmányszállíto lán—
cot, és ment a szerelőkhöz intézkedni. Mikor látta, hogy a
szerelők nem ugranak azonnal, bikahangján rájuk dörrent;
de úgy, hogy a magtár tetejéről rémülten elszárnyaltak a
verebek.
— Mozgolodjatok, uracskáim! Hogy magyarázzam meg
a teheneknek, miért nem kapnak takarmányt? Azt mond—
jam nekik: lusták a szerelők, azért kell éhezniök? No, gye—