Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

Az ötödik évszak

Így ér véget a világ... utoljára. Három szörnyű dolog történik egyetlen nap leforgása alatt. A szürke kisvárosi életet élő Essun arra tér haza, hogy férje brutális módon végzett a kisfiukkal, majd elmenekült és erőszakkal magával vitte a lányukat. Eközben a hatalmas Sanze ? az egész világot befolyásoló birodalom, aminek találmányai évezredek óta a civilizáció alapjait képezik ? összedől, mert teljes lakossága egy őrült bosszújának áldozatául esik. S végül, a Rezdületlenként ismert kontinens szívében egy óriási, vöröslő repedés keletkezik, és az általa kiokádott hamu elsötétíti az eget. Egyesek szerint évekre. Mások szerint évszázadokra. Ebben a haldokló és halálos világban Essun mindent meg fog tenni, hogy megmentse a lányát, és bosszút álljon a férjén. Az utolsó tartalékaiból tengődő, napfény, ivóvíz és művelhető termőföld nélkül maradt Rezdületlenben pedig kitörni készül a háború. Egy végső, nagy leszámolás a nemzetek közt, amit nem a hatalomért vagy a földért vívnak majd, hanem a túléléshez szükséges alapvető forrásokért. Essunt viszont nem érdekli, hogy az ismert világ összeomlik körülötte: ő maga fogja puszta kézzel elpusztítani, ha ezt kell tennie a lánya megmentéséért. N. K. Jemisin az utóbbi években hívta fel magára a figyelmet az epikus fantasy olvasók körében különleges világaival és szereplőivel. Kegyelmet nem ismerő történetmesélésével pedig a műfaj rettenhetetlen férfi szerzőit is nem egyszer megszégyenítette. Az ötödik évszak című regénye az eddigi legjobb műve: gyilkosság, árulás és feltépett sebek egy olyan lélegzetelállítóan idegen, de mégis ismerős világban, ahol fegyverként lehet használni a föld erejét, és ahol a halál mindenkit utolér.N. K. Jemisin harmadszor is elnyerte a Hugo-díjat.N. K. Jemisin harmadszor is elnyerte a Hugo-díjat ráadásul A megtört föld elnevezésű trilógiájának mindhárom kötetét díjazták. A szerző ezzel történelmet írt, ugyanis eddig nem volt még szerző, aki egymás után háromszor elnyerte az elismerést.Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>Ha érdekel a fantasy, a sci-fi, meg a zsáner ott a helyed a Világok Találkozásán.December 8-án rendezik meg másodszorra a hazai zsánerirodalom legfontosabb találkozóját, a Világok találkozását a Bem Moziban. A Próza Nostra szervezésében megvalósuló eseményen szó lesz Ursula K. Le Guin életművéről, a videójátékok és a zsánerirodalom kapcsolatáról, N. K. Jemisin három Hugo-díjáról, a fantasy útkereséséről és az év egyik legizgalmasabb kötetéről, a hazai SFF szerzőket tömörítő antológiáról. Az est végén pedig második alkalommal kerül átadásra a hazai zsánerirodalom szakmai képviselőinek járó Hexa-díj. A teljes programot alább olvashatjátok!Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
elfogyott

N. K. Jemisin további könyvei