Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

A feltámadt romantika - Romantika tanulmányok 

Mára már egészen bizonyossá vált, hogy az európai kultúrtörténetben kiemelkedően fontos fordulópont volt a 18. század vége, amikor a klasszikus művészeti eszmerendszert felváltotta egy modern, mondhatjuk romantikus világszemlélet, amely alapjaiban fordította fel a korábbi nézeteket. E felismerés vezette arra a filozófusokat, irodalom- és művészettörténészeket, hogy kitüntetetten foglalkozzanak a romantika korával. Kiss Irén ebben a kötetében azokkal az új jelenségekkel foglalkozik, amelyek az európai romantikában a 18. század fordulóján jelentek meg, de hatásukat jobbára a század során elhúzódó romantikus eszmetörténeti változások során fejtették ki. A tanulmányok középpontjában a zseni, az ösztönös s egyben magasabb rendű én megnyilvánulási formáinak feltérképezése áll mind a német intuíció elméleteket, mind Blake verseit vagy akár Nietzsche filozófiáját tekintve. A kötet érdeme, hogy a romantika évtizedeiben megjelenő új eszméket, ideákat úgy vizsgálja, hogy kontextusként folyamatosan a mai kort tartja szeme előtt. E módszertől válik még inkább élővé és érdekessé e tanulmánykötet. Kiss Irén irodalomtörténész és szépíró is egyben. Jelenleg az ELTE Összehasonlító Irodalom- és Kulturatudományi Tanszékének docense.

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
elfogyott

Hasonló cimű könyvek

Kiss Irén további könyvei