Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.
Kara ben Nemzi - a német -, aki Karl May regényeiben Észak-Afrikát, az Arab-félszigetet, Közel-Keletet, Törökországot járja keresztül barátaival, akiket már a Kurdisztánon át tett utazásuk alkalmával is megismertünk, az arab törzsfő, Mohammed Emin, fia, Amad el Ghandur, Hadzsi Halef szolga és a brit David Lindsay újból feltűnik a könyv lapjain, akárcsak a derék Doján kutya és a remek fekete mén. Karl May történeteiben - bármily sok harc, gyilkolás, vérbosszú, ármány is vonja keretbe ezeket - a főhős, a keresztény fehér ember nem ontja indokolatlanul embertársa vérét, hacsak nem önvédelemből! A bennszülöttekkel feltétel nélküli, lovagias, jó baráti viszonyban van; ellenkező esetben: a csalárd, hamis, alattomos hazugok az ellenségei. Ezekre rátámad ugyan, de lelkére köti embereinek, hogy csak a lovaikat lőjék ki, amúgy megelégszik a leütéssel, lasszózással, pofozással, megkötözéssel, bebörtönzéssel - aminek később persze szörnyű következményei lesznek... S a könyv utolsó mondatai megint izgalmas folytatást sejtetnek.
— Ismered az ösvényeketT...
— Nem, de odátalálok anelkul is...
— Az nem lesz jo, emir. Ghadhimban várnak az embereim.
— Menj hát oda titokban, s kerüld el Bagdadot és a gyászkárava'nt.
— Uram, nem vagyok gyáva. Meg azt higgyék az embereim, hogy félek?
— Jo, te is meresz vagy. Ennek örülök. Összeillünk, együtt utazunk.
— Beleegyezem, emír, de egy föltétel álatt. Gazdag vagyok, dúsgazdag. Tehát mindent, ami
neked kell, csak tőlem fogadj el.
— Vagyis kitartott csele'ded legyek?
— Nem, te a vendégem vagy, a testvérem. Szeretetböl
188
Hala'los ütközet
gondoskodom rolad. Allahra esküszöm, hogy nem megyek veled, ha nem fogadod el ezt a föltet
elt.
— Esküd kényszerít, hogy teljesítsem ohájodat.
— Köszönöm! — felelte Hasszán. — Ismered az utat innen Bagdadba?
— Még nem jártam rajta, de azert nem tévedek el. Két irányban mehetünk: az egyik a Dzsebel !-
in bércei felé visz délnyugatnak, a másik Dzsálah mentén vezet Ghádhimig.
— Ghádhim mennyire lehet ide?
— Az elsö uton öt nap, a másikon négy nap.
— Lakott vide'ken visznek át ezek az utak?
— Igen, s eppen ezert azt hiszem, a legjobbak.
— Más utak is vannak?
— Hogyne. De ott rablo beduinokkál találkozhatunk.
— Mife'le törzsek azok?
— Jobbára dzserboák. Benilámok is a't—átcsapnak olykor a határaikon.
— Félsz tölük?
— Hogy kérdezhetsz ilyet! Am az óvatos utazo mindig a kevésbé veszélyes utat választja.
— Én mégis a magányos utat választanám, mert menekülő vagyok.
— Jó, de azt is gondold meg, hogy sok arra a sivatag. A forró nap, a vízhiány megártána az
asszonyoknak.
* Nem félnek azok semmitol, csak attol, hogy engem elfognak. Különben is van nálunk étel, viz
n vagy
nyolc napra.
— És az embereidben is megbizhatsz? —Teljesen, emir.
— Helyes, akkor menjünk a dzserboa'k területen keresztül. Allah majd csak megoltalmaz minke
t. Tehát ebben megegyeztünk.
— Meg. És meg egy kérésem volna hozzád — folytatta vonakodva Hásszán Ardzsir. — Minden úti ke
le'kkel dúsan elláttam magam, s így sokféle öltözékkel is. A ti ru—
129
Eagdadtol Sztámbulig
háitok már nem meltok hozzátok, áze'rt, kerlek, használd a ruhátáramat.
— Köszönöm — feleltem. — Tudom, hogy ez jószívű ajánlat, de elég lesz, ha csak Ghádhimban ve
igénybe. Ez a viseltes ruha megfelel addig, mert a dzserboák tiszteletére nem öltözöm ki...
E pillanatban megzörrent a bokor a két tölgyfa mögött. Tüstént elhallgattam.
— Folytasd csak, emir — mondta a perzsa. — Valami állat lesz, madár, dzselpizekl vagy ma
irma'r' . ..
— Ismerem az erdo minden neszét — feleltem. — Nem állat volt ez, hanem ember.
Óvatosan körülsturrantam a bokrot, és csakugyan nyakon csiptem valakit, aki éppen el akart i
llanni. Az egyik perzsa szolga lapult az áljnövényzetben.
— Mit csinálsz itt? — kérdeztem.
Nem felelt, csak a száját ta'togatta hangtalanul. Most odajött Flásszán is.
— Ez Száduk — mondta. — Nem tud felelni, mert nema.
— De mit keres itt?
— Majd megérteti velem. Száduk, mi dolgod itt?
A szolga hitegetett, s néhány gyökeret és bogyót mutatott fel.
— Honnan jössz?
Száduk hátramutátott a tábor fele.
— Tudtad, hogy itt vagyunk? A szolga megrázta a fejét.
— Hallottad, mit beszéltünk? Erre is megrázta a fejét.
— Akkor eredj, és ne zavarj minket.
Száduk elment, Hasszán pedig így szólt hozzám:
1 Gyik.
Írd be a könyv címét vagy szerzőjét a keresőmezőbe, és nem csak saját adatbázisunkban, hanem számos további könyvesbolt és antikvárium kínálatában azonnal megkeressük neked!