Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

TÜKÖR ÁLTAL HOMÁLYOSAN

Cecile napjai csendesen telnek, mióta ágyhozkötözött beteg. Karácsonyt is jobbára szobájában tölti, ahol egyszercsak megjelenik egy furcsa szerzet. Azt sem tudni biztosan, hogy a váratlan vendég fiú-e vagy lány, haj nem nő a fején, kicsi, légies, amolyan gyerekforma.

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
elfogyott

Részletek a könyvből


Cecilie felsóhajtott.

— Olyan keveset foglalkoztam eddig azélet dolgaival. Többet kellett volna.

— Soha nem késö.

— Rossz kedvem lett!

— Nincs rá senTni okod. Néha az az érásem, hogy az en'berek in'iádnak panaszkodni.

— Könnyű neked!

— Már (sak egy dolgot kell megbesmdnünk. Ncsit megfoghatatlan ugwn, de szerintemneked is izgalmas lesz

— Nemtudom n'i n'aradhatott ki. Talán uérÉsek?

— Összefoglalom besÉltünk a börről, amely burokként védi az alatta lévő húst, izrrokat, szen/eket. Az ételek izét a nyelvetekkel
érzitek. A testetek érzi a meleget, hideget, nedveset, ki tudjátok tapintani, hogy valami sima vagy egyenetlen...

— Nekem ez mind olyan terrresmtes. ,,

— Nekem meg nem. Sza'n'oma a legkülönlegesebb. A tengerparton hevero' kövek serrmit nem éreznek abbol, hogy a hullám
egymásnak ütögeti o'ket. Azt sem érzik, hogy hozzájuk érsz. Te viszont érzékeled, ha felemelsz egy követ.

— Láttad már a ko'gyűjten'e'nyen'et? Egy részét ajándékba kaptam vagy vettem, a többit azonban én gyűjtöttem egy titkos
tengerparton.

— Vagyis Krétán.

Cecilie úgy érezte magát, mint akit elárultak.

— Ezt is tudod?

Az angyal bólintott.

— Sokszor n'egcsodáltam már a gyűjterrényed, amíg te aludtál, de soha nemfogom megtudni, n'ilyen érzés megérinteni egy követ.

— Sajnálom. Nem tudod, m'röl maradsz le. Nén'elyik otyan finom, sin-a, némelyik még olyan kerek, hogy nevetni tárrad kedvem ha
ránézek.

Ariel elengedte a karosszéket, és lassan emelkedni kezdett a plafon felé.

— Kimeritettük tehát mind az öt érzéket — rrondta emelkedés közben.

— van még egy hatodik is —vetette gyorsan közbe Cedlie.

— Igen?

— Eza legtitokzatosabb rn'nd közül. Vanrak en'berek, akik állítják, hogy belelátnak ajövőbe. Mások meg tudják mondani, hogy hol
keresd, amit elvesztettél. Az az igazság, hogy ezeket a képességeket sokan szemfényvesztésnek tartják.

Az angyal sokatrrondóan rrosolygott.

—Azt hiszem eza hatodik érÉk el fog vezetni bennünket azelveszett karácsonyi csillaghoz

— Csak nem tudod, hogy hol van?

— Majd elválik. . . — titokmtoskodott Ariel.

— Tudod... — mondta töprengve Cecilie — azt hiszem a karácsony is csak ezzel a hatodik érzékkel érthető meg. Talán ilyenkor
hasonlitunk leginkább rátok, angyalokra. Azt nem mondom, hogy a karácsonynak semmi köze a többi érzékhez, hiszen éppen úgy
érzem, hallom, látom a karácsonyt. És hát nagyon izgalmas, amikor bontatlanul a kezembe veszem az ajándékokat, és megpróbálom
kitalálni, hogy mi lehet bennük. Ariel szeme felcsillant.

— ...megpróbálom kitalálni, hogy n'i van bennük... Erro'l beszélhetnénkmég egy kicsit.

— Nem értem. Arra vagy kivántsi, hogy mi van az ajándékokban?

— Nem Arra, hogy n'ilyen belülröl azen'ben' test. — Jaj, ezundorito!

— Nem izgalmas!

— Mi lehet ennyire izgalmas?

— Hát az is, hogy undoritonak találjátok azt, an'iböl a testetek épitk-k. Ott vannak például a kövek. Ha a kövek is undoritonak
találnák az anyagot, amiből felépülnek, évezredekig létezhetnének azzal a boldogtalan tudattal, hogy undorodnak önmaguktól, míg
végül szétporladnának. Ti emberek viszont. ..

— Rendben, besálhetünk az en'ber belso' felépítéséről, de csak egy feltétellel.

— És m' legyen az a feltétel?

—Az, hogy te is mesélsz már végre az égi csodákról.

— Egy angyal mindig tartja a szavát.

— Egy világ orriana össm bennem, ha csalódnom kellene.

— Talán tudsz válaszolni egy kérdésre, an'i igen gyakran beszédtéma köztünk angyalok közitt, de az a hetyzet, hogy kinos
feltennem.

— Kérdezz csak nyugodtan! Ariel összeszedte a bátorságát.

— Érzitek, hogy avér áramlik az ereitekben?

— Csak akkor, ha megsebesülünk, vagy vért vesznek tőlünk. Akkor elég látványosan folyik a vér az ereinkböl. ..

— Milyen érzés?

— Eleinte olyan csiklandós, a végén rreg mintha kicsit égetné...

— Ezek szerint érezhetö, hogy hús és véralkotja a testetek?

Akislány afejét rázta.

—Az a gyanúm, hogy nem Úgy alkottak meg bennünket, hogy ne ismerjiik meg ezt az érzést. A bőrünk lehetővé teszi, hogy
érzékeljük környezetünket, de szerencsére megkímél attol, hogy folyamatosan érzékeljük önmagunkat.

— Csak érzel valamit?

Cecilie komolyan vette Ariel kérdését, látszott rajta, hogy meggondolja, mit válaszol.

— Nem Nem érzünksenTnit addig, amig egémégesek vagyunk. Csak akkor, ha fáj valami...

— Ha fáj valan'i?

— Mondjuk, szúr, éget vagy nyom...

— Nem értem — tárta szet karját az angyal. — ,,Szúr, éget vagy nyom.

— Soha nem próbáltad még, milyen az, ha meg(siped a karod?

— Nem

— Pedig néha nem ártana. Különben hogy fogod tudni, hogy ébren vagi-e, vagy alszol.

Ariel megpróbált belecsípni a karjába, devalahogy nemtalált n'egfelelö fogást.

—Az angyalok nem tudnak belecsipni a karjukba— ismerte el fejcsóválva. — Már rrondtam Nem érzünk semnit.

Cecilie hátán végigfutott a hideg.

—Akkor nem is tudsz megbizonyosodni arrol, hogy létezel!

Ariel eltűnődött. Cecilie fáradtnak tünt.

— Sietnünk kell — szólalt meg vámtlanul.

— Miért?

— Hét óra van.Aze'breszto' rrásodperceken belül csörögni kezd. Már (sörög is...

Cecilie fáradtan ébredt. Teste mintha olombol lett volna. Odakint hét ágra sütött a nap, csodálatos ido'járás karácsony másnapjára.
Csak foszlányokban emlékezett arra, hogy mi történt az éjjel. Ariel levitte a nappaliba, majd visszavitte a szobájába, amikor mama
vekkere megszolalt.

—Ariel. .. — suttogta a kislány.

Sen-mi válasz. Az angyalok biztosan csak éjjel járnak beteglátogatóba. ..

Cecilie felemelte az éjjeliszekrényére helyezett csengőt és megrázta.

Mamának körülbelül annyi időre volt szüksége ahhoz, hogy bejöjjön, mint Arielnek, amikor meggyújtotta a karácsonyfae'gőt. Mama
is olyan volt, akár a lámpa szelleme.

— Felébredtél? — kérdezte vidáman és letérdelt Cecilie ágwíhoz. — Már n-ajdnemegy ora van! Mostanáig aludtál?

Cecilie nemet intett.

— Csak úgy feküdtem, hallgatóztam Tudod, éjszaka annyiféle Ej hallatszik egy házban. Csak ügyelni kell. Néha még azt is hallom,
hogy odakint esik a ho! Meg nézelödtem is.

— És rn't láttál?

—Az éjsmkai fényeket. Olyan szép volt.

— Nyugodtan csengethettél volna!

— Jó volt így. Annyi n'inden eszen'bejutott.

— Voltak fájdaln'aid?

— Nem most nem

— Éreztél valarn't?

— Hát már te is kezded?

— Mit kezdek én is?

JOSTEIN GAARDER további könyvei