Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból

Ferficskin, hogy Zverkov kegyeibe férkőzzék; milyen pontosan látja majd mindezt Szimonov,
és mennyire lenéz engem alantas hiúságom és kislelk úségem miatt, és ami a legnagyobb baj:
mennyire siralmas, nem irodalmi, hétköznapi lesz mindez. Persze sokkal jobb lenne, ha nem
mennék oda. De hát ez most mar teljességgel lehetetlen volt: ha engem egyszer elkezdett
húzni valami, akkor én mindenestül, a fejem búbjáig belemásztam. Mert aztán egész életemen
át csúfoltam volna magam: ,,No, hát gyáván meghátráltál a valóság el ől, meghátráltál!" Igenis,
szenvedélyesen szerettem volna bebizonyítani ennek az egész ,,gyülevész bandának", hogy
egyáltalán nem vagyok olyan gyáva, mint magam is képzelem. S öt: gyáva reszketésem, hideg-
lázam tetőfokán arrol ábrándoztam, hogy diadalt aratok, legyőzöm, magammal ragadom és
arra kényszerítem őket, hogy megszeressenek, ha már csak ,,fennkölt gondolataimért és két-
ségbevonhatatlan szellemességemért" is. Elhanyagolják Zverkovot, ott ül majd félrehúződva,
és szégyenkezve hallgat; én pedig porrá tiprom. Később esetleg kibékülok, söt pertut is iszom
vele; ám az volt a legrosszabb, a legbántőbb, hogy én már akkor tudtam: teljes mértékben,
bizonyosan tudtam, hogy voltaképpen nem is kell nekem az egész, hogy voltaképpen egyál-
talán nem is vágyom én széttipomi, leigazni őket, és hogy az egész eredményért - mihelyt
elérném - nem adnék egy garast se. Ó, hogy kértem az Istent, hogy minél hamarabb múljon
mar el ez a nap! Kimondhatatlan lelki fájdalommal mentem oda az ablakhoz többször is, ki-
kinyitottam a szellőzőablakot, és belebámultam a sűrűn hulló nedves hő ködös homályába...
Rozoga faliórám végre sziszegve elütötte az ötöt. Felkaptam a kucsmámat, és kerülve Apollon
tekintetét - már reggel óta várta-várta, hogy odaadjam a fizetését - elsiklottam mellette, ki az
ajton, aztan egy cifra bérkocsin, amelyet utolso félrubelemen fogadtam, az Hotel de Paris felé
hajtattam, mint egy úr.

34

4
Már az előző napon tudtam, hogy én érkezem elsőnek. De hat nem az elsőség volt a baj.
Öközülük nemhogy nem volt ott senki, de még a szobánkat is alig találtam meg. Az asztal
még nem volt egészen megterítve. Hat ez meg mit jelent? Hosszas faggatozás után megtudtam
végre a pincérektől, hogy az ebédet nem ötre, hanem hatra rendelték. Ezt megerősítették a
talaloban is. Szinte szégyelltem már kérdezősködni. Még csak huszonöt perccel múlt öt. Ha
megváltoztatták az időpontot, mindenesetre értesíteniük kellett volna - arra valo a városi posta
-, és nem lett volna szabad ,,megszégyeníteniük" önmagam és... és a pincérek el ött. Leültem:
egy pincér folytatta a térítést; jelenlétében valahogy még kellemetlenebbül éreztem magam.
Hat óra tájban, bár égtek a lámpák, gyertyákat is hoztak be. A pincérnek esze ágában sem volt
akkor mindjárt behozni őket, amikor én megérkeztem. A szomszéd szobában két külön asztal-
nál két haragos, zord külsej ú, hallgatag vendég ebédelt. Az egyik tavolabbi teremben nagy zaj
volt, még kiabáltak is; egész kompania hahotázása meg utálatos francia visongás hallatszott;
ott hölgyekkel ebédeltek. Egyszóval majd felfordult a gyomrom. Ritkan éltem át kellemet-
lenebb perceket, úgyhogy amikor pontosan hat órakor mind egyszerre megjelentek, az els ő
pillanatban úgy megörültem nekik, mint szabadítoimnak, és kis híján megfeledkeztem arról,
hogy sértődött arcot kell vágnom.
Zverkov lépett be elsőnek, látszott, hogy ő a kompánia feje. Ö is, a többiek is mind nevettek;
de Zverkov elkomolyodott, mihelyt megpillantott, ráérősen odajött, szinte hencegősen meg-
hajolt kissé derékban, és kedveskedve kezet nyújtott, de nem túl barátságosan, s őt inkább
óvatosan, csaknem tábomokias udvariassággal, mintha kézfogás közben own akarná magát
valamitől. Én éppen ellenkezőleg, úgy képzeltem el, hogy mihelyt belép, felnevet azzal a régi,
vékony, visongo kacagásával, és mindjárt az els ő szavak után ömlenek belőle a lapos tréfák és
szellemeskedések. Erre készültem én fel már tegnap óta, és sehogy se vártam volna, hogy így
löhátrol, ilyen vállveregető nyájassággal bánik velem. Tehát most már végképp, összehason-
líthatatlanul feljebb állónak tartja magát, minden vonatkozásban? Ha csak sérteni akar ezzel a
tábomokias modorra], akkor még hagyján gondoltam; akkor köpnék rá. De hátha csakugyan,
minden séitő szándék nélkül abba a birkafejébe vette azt a szerencsétlen gondolatot, hogy ő
összehasonlíthatatlanul fölöttem áll, és nem is tud másképp nézni rám, csakis ilyen vállvere-
getően?! Már erre a puszta feltevésre is fulladoztam a düht öl.
- Meglepetéssel értesültem arról a kívánságáről, hogy részt vehessen az ebédünkön - kezdte
pöszén, selypítve, és elhúzta a szavakat, amit azel ött nem szokott. - Mi valahogy nem nagyon
találkozgattunk. Maga kerül bennünket. Kár. Nem vagyunk mi olyan szörnyetegek, mint
gondolja. No, kérem, mindenesetre örülök, hogy fel-ú-jít-hat-juk...
És hanyagul hátrafordult, hogy letegye kalapját az ablakpárkányra.
- Régóta vár? - kérdezte Trudoljubov.
- Pontosan öt orara jöttem, ahogy tegnap jelezték - feleltem hangosan, olyan ingerültséggel
amely már-már kirobbanással fenyegetett.
- Hát nem értesítetted, hogy megváltoztattuk az időpontot? - fordult Szimonovhoz Trudol-
jubov.
- Nem. Elfelejtettem - felelte minden megbánás nélkül Szimonov, és tőlem még bocsánatot
sem kérve, maris indult, hogy intézkedjék az el őételek dolgában.

- Hat akkor már egy órája itt vár, szegény! - kiáltott fel gúnyosan Zverkov, mert az ö fogalmai
szerint ez csakugyan, minden bizonnyal roppant mulatságos volt. Utána hitvány, harsogo
35
kutyahangján kacagásra fakadt az az alávaló Ferficskin is. Ö is roppant nevetségesnek és

zavarba ejtönek találta a helyzetemet.

- Ez egyáltalán nem nevetséges! - kiáltottam egyre ingerültebben Ferficskinnek - nem én
vagyok a hibás, hanem mások. Elmulasztották, hogy értesítsenek. Ez... ez... ez... egyszer úen
képtelenség!

- Nemcsak képtelenség, hanem még annál is tobb - dörmögte naivul a védelmemre kelve
Trudoljubov. - Maga túl enyhén fejezte ki magát. Ez egyszer úen udvariatlanság. De persze,
nem volt szándékos. Hát hogy nem értesítette ez a Szimonov?! Hm!

- Ha énvelem ilyen játékot űznek - jegyezte meg Ferficskin -, akkor én...