COLLEEN MCCULLOUGH TRÓJA ÉNEKE

Akhilleusz hirtelen felélénkült.
— Hektór?
— Priamosz kijelölt utóda, és a trójaiak vezére.
Agamemnón szívélyesen köszöntött a sereg másik fele nevében, de nem marasztalt, hogy töltsük
házában a délelőttöt. Egyébként jól tette; Akhilleusz csöppet sem örült volna a meghívásnak — amióta
Hektór neve elhangzott, alig tudta fékezni magát, hogy minél többet meghalljon róla, és tudta, hogy
nem Agamemnóntól várhatja a legszakszerübb tájékoztatást.
Egy—két ujabb sebhelyet leszámítva az itteniek közül senki sem változott sokat, és nem is öregedtek
meg. Sőt Nesztor éppenséggel fiatalabbnak látszott, mint annak idején, Most volt igazán elemében: az
állandó tevékenység, az új meg új kihívások felajzották. Idomeneusz sem volt már olyan tunya és
nemtörődöm, ami feltétlenül jót tett az alakjának Úgy tűnt, egyedül Menelaosznak nem vált javára a
tábori élet; szegény embernek még mindig Helénáért fájt a szíve.
Odüsszeusznál és Diomédésznél szálltunk meg, akik közben ugyancsak szeretők lettek, részben a
célszerűség okán, részben mert mindig is kedvelték egymást. Ha a férfiak háborús körülmények között
élnek, a nők mindig csak bonyodalmat jelentenek, amellett Odüsszeusz, úgy sejtem, Pénelopén kívül
meg sem látott más nőt; igaz, elbeszéléseiben arra utalt, hogy friss hírekre vadászva olykor el-
élcsábitott egy trójai asszonyt. Aztán megtudthk mindent a kémegységről, ami már önmagában is
izgalmas és bámulatos egy történet volt, és benne a legbámulatosabb, hogy soha semmilyen
híresztelés nem szivárgott ki az egész ügyről.
— látod, ez valóban elképesztő! — mondta Akhilleusz. — Az istenekre, ha tudnák az emberek! Én egy
kukkot sem hallottam róla,
— Még Agamemnón se tudja — jelentette ki büszkén Odüsszeusz,
— Kalkhász miatt? — kérdeztem
— Találó meglátás, Patroklosz. Nem bízom abban az emberben,
— Nos, tőlünk sem ő, sem Agamemnón nem tudja meg — mondta Akhilleusz.
A hónap hátralévő részében, amíg csak Trójában időztünk, Akhilleusznak végig egyvalami járt a
fejében: találkozni akart Hektórral,
— Legjobb lesz, flam, ha kivered a fejedből — mondta Nesztor az Agamemnón által tiszteletünkre
rendezett vacsora végén. — Akár egész nyáron itt lebzselhetsz anélkül, hogy látnád. Hektór támadásai
kiszámíthatatlanok. Odüsszeusz igazán félelmetesen bennfentes Trója ügyeiben, de ezt még ő sem
tudja megj ósolni, És ez idő szerint mi sem készülünk támadásra.
— Támadásra?! — hördült fel idegesen Akhilleusz. — Csak nem akarjátok a várost az én távollétemben
bevenni?
— Ugyan már! — kiáltotta Nesztor. — Még ha a Nyugati Függöny holnap magától leomlana is, akkor sem
lennénk olyan helyzetben, hogy Tróját megrohamozzuk, Amint azt ti tudjátok a legjobban, a sereg
nagyobbik és rátermettebb része ott van veletek Asszoszban. Menj csak szépen vissza, Akhilleusz, és
ne sóvárogj itt hiábavalóan Hektór után,
— Arról, hogy Trója a te távollétedben essen el, szó sem lehet, Akhilleusz herceg — szólalt még
mögöttünk egy halk hang: Kalkhászé, a papé.
— Hogy érted ezt? — kérdezte Akhilleusz, láthatóan megzavarodva a bandzsa, rózsaszín szempártól.
— Trója nem eshet el, amíg te távol vagy. így mondják a jóslatok — Aual már el is távolodott. Most is
bíborban járt, és köntöse csillogott-villogott az aránytól meg a drágakövektól. Milyen igaza van
Odüsszeusznak, hogy bizonyos dolgokat megtart magának Főkirályunk nagyra tartotta Kalkhászt, aki a
szomszédos, ugyancsak pazar házban lakott, és kedve szerint válogathatott az Asszoszból küldött
nőkből. Diomédész mesélte, hogy egyszer elcsípte Idomeneusz orra elől az általa már kiszemelt
szépséget, mire Idomeneusz dühében a tanács elé vitte az ügyet, és kényszerítette Agamemnónt, hogy
vegye el Kalkhásztól a nőt, és ítélje neki.
Ekként Akhilleusz csalódott emberként hagyta el Tróját. Mint kiderült, ugyanigy járt Aiasz is.
Mindketten bebarangolták az egész szélfútta trójai síkságot, abban a reményben, hogy kicsalják
Hektórt a falak mögül, de se Hektóinak, se támadó szándékú trójai csapatoknak nem látták nyomát.
* * *

Fásultan morzsoltuk az egyhangú éveket, egyiket a másik után, A kis-ázsiai népek lassan felőrlődtek
és elhamvadtak, a világ rabszolgapiacai pedig zsúfolásig teltek lükiaiakkál, kariaiakkal, kilikiaiakkal
és még vagy tucatnyi más nép fiával-lányával. Akiket Babülónba küldtünk, azokat mind megvette
Nabukodonozor, Asszüria uralkodója, Tiglath-Pilazar pedig további ezreket vásárolt fel,
kényelmesen megfeledkezve a maga trójai-hettita kapcsolatairól. Úgy tapasztaltam, sehol, semmilyen
országban nincs soha elegendő rabszolga, és rég nem volt már háború, hogy ekkora szállítmányokról
gondoskodjon.
Portyáinktól eltekintve sem volt mindig békés az életünk. Voltak időszakok, amikor Akhilleuszt nap
mint nap gyötörte az anyja a nyomorult varázslataival, aztán, mintha másutt volna dolga, hónapokra
eltűnt, és békén hagyta, Mindenesetre időközben rájöttem, hogyan tehetem számára elviselhetőbbé a
varázslat időszakait; immár megszokta, hogy tőlem várj a minden szükségletének kielégítését. És van—é
megnyugtatóbb, mint érezni, hogy a szerelmesünk nem bir meglenni nélkülünk?
Egyszer hajó érkezett Iólkoszból, üzenetet hozva Péleusztól, Lükomédésztől és Déidameiától. Mivel
mi folyamatosan küldtük haza a bronzot és az egyéb drágaságokat a zsákmányunkból, odahaza nőttön-
nőtt a jómód — mig Kis-Ázsia kivérzett, Görögország elhájasodott. Péleusz azt üzente, Athénban és
Korinthoszban már gyülekeznek az első telepesek.
Akhilleusz számára a fiáról, Neoptolemoszról szóló hírek voltak a legfontosabbak. Az istenekre,
máris kész férfi! Hogy vágtatnak az évek! Déidameia szerint a fiú majdnem akkora már, mint az apja,
és ugyanúgy vonzódik a harchoz meg a fegyverekhez; igaz, másfelől vadabb, mint Akhilleusz, szeret
csavarogni, és sorra dönti a földre a lányokat, nem szólva lobbanékony természetéről és a kelleténél
bőségesebb borfogyasztásáról. Hamarosan — így az édesanyja — betölti a tizenhatot.
— Majd utasítom Déidameiát és Lükomédészt, hogy küldjék el a fiút apámhoz — mondta Akhilleusz,
miután a futárt elbocsátotta. — Ide igazi férfikéz kell! — Az arca hirtelen eltorzult. — Ó, Patroklosz,
micsoda fiaim születtek volna Iphigeneiától!
Igen, ez a gyász egyre rágta a szívét, talán még kínzóbban, mint ahogy anyja azzal az átkozott
varázslatával üldözte,
Kilenc évünkbe telt, hogy Kis-Ázsiát eltipotjuk. Mire a kilencedik nyár is elmúlt, nem maradt több
dolgunk. A görög telepesek hajószámra érkeztek Kolophónba, Appazaszba és más városokba, alig
várva, hogy új lakóhelyükön új életet kezdjenek. Volt, aki gazdálkodni, volt, aki kereskedni akart,
mások arra készültek, hogy továbbvándorolnak kelet vagy észak felé. Bennünket, akik az Asszoszban
állomásozó második hadsereg kemény magvát alkottuk, ez már nem nagyon érdekelt, Feladatunkat
elvégeztük, már csak egy őszi támadás volt hátra, nevezetesen Lümésszosz, Dardania központja ellen.

Tizennyolcadik fejezet

AKI-HLLEUSZ NEGYEDIK ELBESZÉLÉSE

Dardania minden más kis—ázsiai államnál közelebb volt Asszoszhoz, de hadjáratunk kilenc éve alatt,